2023. november 16.

Így tűnj ki a motivációs leveleddel!

Még ahhoz sincs motivációd, hogy belefogj a motivációs levél írásába? Sokan nem látják az értelmét, mert azt hiszik, hogy a motivációs levél nem más, mint az önéletrajz kiszínezett, kifejtős változata, pedig valójában a pályázó szakmai elképzeléseit, céljait hivatott bemutatni. Lássuk, mire érdemes odafigyelni, ahhoz, hogy a kísérő leveleddel felkeltsd a HR-es és a munkáltató érdeklődését!

A MUNKÁK TÖBBSÉGÉNÉL NEM ELVÁRÁS A MOTIVÁCIÓS LEVÉL

Először is tudnod kell, hogy a legtöbb állás esetében nem elvárás a motivációs levél írása, például a diákmunkáknál sem szükséges feltöltened a CV-d mellé. De a kreatív szakmákban sokkal inkább előfordulhat ilyen kérés, hiszen az ilyen típusú állásoknál nem csak az elhivatottságot akarják felmérni, de a gördülékeny íráskészséget, gondolatösszegzést, és a helyesírást is fontos elvárásnak tartják, érdemes tehát nyelvezeti szempontból is figyelni a levél tartalmára, ha ilyen típusú állásra jelentkezel.

„ÚGYSEM OLVASSÁK EL!”

„Úgysem olvassák el!” – legyintenek rá sokan. És az a helyzet, hogy igazuk van, legalábbis az esetek többségében a HR-es szakemberek mindig az önéletrazot nézik át alaposabban, és csak utána futják át a motivációs levelet is. De ha megragadod a figyelmüket, talán többet is elérhetsz, mint egy gyors átfutás!

ÖNÉLETRAJZ VS. MOTIVÁCIÓS LEVÉL – MI A KÜLÖNBSÉG?

Nagyon fontos különbség, hogy az önéletrajz a szakmai múltat hivatott bemutatni, míg a motivációs levél mindig a jövőre fókuszál, az állásra pályázó jövőbeli szakmai elképzeléseit, terveit írja le, illetve, hogy miben szeretne jobban elmélyülni a szakmáján belül. Ezen felül érdemes arra is kitérnie a pályázónak, hogy eddigi tapasztalatait, készségeit hogyan tudná hasznosítani a cég, miért járna jól, ha alkalmazná őt.

ELSŐ LÉPÉS: GONDOLD ÁT, MIT AKARSZ!

Az első és legfontosabb lépés az, hogy tudd, mi a motivációd – mi az a szakma, amiben elképzeled magad, mit szeretnél elérni ebben a szakmában, és miért. A miértekre több válaszunk is lehet: értékes szakmai tapasztalatot akarunk szerezni, élesben akarjuk gyakorlatba ültetni az iskolában tanultakat, vagy éppen egy inspiráló közösség tagja szeretnénk lenni. Vagy egyszerre akarjuk az összeset? Értelemszerűen a motivációidról szól ez a levél, de mindenképpen térj ki arra is, hogy miért járna jól a cég, ha téged alkalmazna és melyek a közös értékeitek! De mielőtt belevágnál mindennek a kifejtésébe fontos felmérned a munkáltatót vagy HR-est, aki ezt a levelet feltételezhetően olvasni fogja.

TUDD, HOVA JELENTKEZEL!

Fontos, hogy tájékozódj a céget illetően, és az álláshirdetést is alaposan áttanulmányozd: pontosan mivel foglalkozik a cég, magyar vagy multicég? Milyen tapasztalatokat, készségeket kérnek az álláshoz? Csapatban vagy egyedül kell majd dolgoznunk? Ezeket a szempontokat felmérve írj magadról releváns, konkrét állításokat (amelyeket sose általánosan, sablonszerűen fogalmazz meg!), és ne felejtsd el alátámasztani őket példákkal!

AZ ÁLLÍTÁSAIDAT TÁMASZD ALÁ PÉLDÁKKAL!

Mutatunk egy rossz példát: „Kiváló kommunikációs készséggel rendelkezem, nagyszerű csapatjátékosnak tartom magam, és szeretem a kihívásokat.” Ezek így felsorolásszerűen nem mondanak semmit. Írjunk kevesebbet, de azt indokoljuk is meg. Például így: „Szeretek csapatban dolgozni. Az egyetemi hallgatói önkormányzat (HÖK) tagjaként számos olyan szervezéssel kapcsolatos tevékenységben közreműködhettem, amely során kamatoztathattam kommunikációs- és szervezőkészségemet.” Vagy így: „Szeretem a kihívásokat, főleg, ha közben a kreativitásomat is kibontakoztathatom. Az egyetemi szakom Instagram oldalának 200-as követőtábora sikeresen 1500-ra nőtt a tartalomgyártásban és ötletelésben való közreműködésem segítségével.” Így meggyőzőbbnek hangzanak, nem igaz?

Íme pár hasznos fordulat, amelyet nyugodtan felhasználhatsz:

  • A .... állásportálon/Mind-Diák Szövetkezet honlapján/Facebook csoportban találtam rá a ....... (pl.: recepciós) álláshirdetésre, amelyet a leírása alapján nagyon magaménak érzek/nagyon felkeltette az érdeklődésemet.
  • „Ahogy azt a csatolt önéletrajzomban is írtam…”
  • „Úgy gondolom, hogy az álláshirdetésben leírt feltételeknek megfelelek, mivel ..........”
  • „Jó csapatjátékosnak tartom magam, amit ...... alkalmával is bizonyítottam.”
  • „Úgy érzem, a ...... (XY cégnél) lenne lehetőségem eddigi tapasztalataimat kamatoztatni, és még inkább elmélyülni a ......... szakmában. 
  • „Bízom benne, hogy a fentiek felkeltették érdeklődését, és lehetőségem nyílik a közeljövőben egy személyes bemutatkozásra is.”

Ha mindezzel kész vagy, már jelentkezhetsz is náluk, a több mint 100 diákmunka valamelyikére!