2022. december 27.
Újévi diákfogadalmak - 4 tipp hogy be is tudd tartani
Legtöbbször azért nehéz betartani fogadalmakat, mert nincs reálisan megvalósítható, hosszabb távon is jól működő tervünk a megvalósításra, és ott a halogatás, a „majd, ha egyszer lesz elég időm, pénzem, türelmem stb.”. Ismerős, ugye? Kíváncsi vagy, hogy diákként 2023-ban mi hogyan segíthetünk, hogy elérd céljaid?
De először is lássuk, mik azok a tipikus, „best-sellernek” számító fogadalmak, amelyeket minden évben lelkesen megteszünk önmagunknak, és aztán amilyen gyorsan megfogadjuk, olyan gyorsan el is felejtjük őket:
- A fogadalmak népszerűségi ranglétrájának legfelső fokát egyértelműen az egészséges életmóddal kapcsolatos fogadalmak foglalják el. Gondoljunk csak bele, hányszor kezdtük úgy az új évet, hogy márpedig idén „lefogyok / felhagyok a káros szokásaimmal / rendszeresen mozgok” és még sorolhatnánk.
- A második helyen szerepelnek az anyagiak, a pénzügyi fogadalmak, mint például a magasabb jövedelem vagy pozíció elérése, illetve a spórolás: „idén megkapom azt a fizetésemelést / gyakornokból végre teljes állású leszek / kevesebbet költök”.
- De sokan ilyenkor vágnak bele egy új készség, hobbi vagy tudás elsajátításába is, legyen az egy online nyelvkurzus, egy kreatív készséget fejlesztő tanfolyam vagy éppen a KRESZ.
Több pénzre van szükséged a megvalósításhoz?
Sok diák a pénzt hiányolja tervei megvalósításához, pedig számtalan lehetőség áll a rendelkezésére. Ha nálad is hasonló a helyzet, akkor vágj bele a suli mellett egy rugalmas diákmunkába, és többé nem leszel a szüleidre utalva! Nézd át az órarendedet, és ha van egyben több mint 3-4 óra szabadidőd, akkor már nézelődhetsz is diákmunka-lehetőségeink között, amelyeket teljesen az iskolai és egyéb elfoglaltságaidhoz igazíthatsz. (A honlapunkon, a bal oldali sávban szűrhetsz rá, hogy a lakóhelyedhez közel milyen területen dolgozhatnál.) Ha még nem dolgoztál, vagy úgy érzed nem értesz az általad kinézett pozícióhoz, nem kell aggódnod, mert munkatársaink az interjúfolyamattól kezdve, mindvégig segítenek téged, és veled maradnak a betanítás szakaszában is.
Ülőmunka helyett... pörögj fel!
Ha már eleged van az otthonülésből, és azon kapod magad, hogy a sok tanulás és a kedvenc időtöltéseid mellett szinte alig mozdulsz ki otthonról, akkor itt az idő kicsit felrázni magad a téli álomból! Vállalj pörgősebb diákmunkát, ahol jössz-mész, pakolsz, rendszerezel, és egy percig sem unatkozol! Tipikusan ilyenek a kereskedelmi vagy betanított feladatok, de számos olyan irodai diákmunkával is találkozhatsz, amely garantáltan meggátol abban, hogy negyedóránként ránézz a hűtőre, vagy a kedvenc ágyban fekvős sorozatodra.
Nyelvleckék helyett... fejleszd élesben a nyelvtudásod!
Ugyan a járványhelyzet lehetővé tette, hogy nyelvvizsga nélkül is megszerezd a diplomád, de később a karriered során, a kihívást jelentő szakmai feladatokhoz elengedhetetlen a nyelvtudás. Nálunk nem kell többé nyelvórákat venned ahhoz, hogy tovább fejleszd a nyelvismereted, ráadásul még fizetést is kapsz érte! Ugyanis számos olyan idegennyelvet igénylő diákmunkát ajánlunk, amelyben valós szituációkban is hasznosíthatod a nyelvtudásod, és amellett, hogy magabiztosságot nyersz a használatában, értékes szakmai tapasztalattal is bővítheted a CV-d!
Kávéfőzés helyett... valós szakmai tapasztalat!
Sokan a szakmai tapasztalat leigazolása alatt, olyan egyszerűen elvégezhető gyakornoki munkákra gondolnak, amit akár kávéfőzéssel vagy fénymásolással is könnyen lehet abszolválni. Nálunk viszont a szakmai gyakorlatod során, a tanulmányaidhoz kapcsolódó tudásod fejlesztése mellett, értékes kapcsolati hálót építhetsz a vágyott szakmádban. Arról nem is beszélve, hogy pályakezdőként hatalmas előnyt jelent a szakmai tapasztalat karriered megalapozásához, éppen ezért rendszeres gyakorlat, hogy a gyakornokokat később teljes állású pozíciókba is felveszik.
Az új év mindig tökéletes alkalmat teremt arra, hogy új rutinokat alakítsunk ki, és változtassunk eddigi önmagunkon vagy életünkön. Magyarországon minden ötödik ember tesz újévi fogadalmat, azonban általában februárra a lelkesedés alábbhagy, és már csak a fogadkozók 25%-a marad, míg végül mindössze 8%-uk teljesíti valóban az önmagának tett ígéretét.
Te legyél benne ebben a 8%-ban, akiknek sikerül!